A Tanszék, Intézet korábbi (1923-2022) vezetői, oktatói rövid szakmai életrajzok

BemutatkozásTörténetünkA Tanszék, Intézet korábbi (1923-2022) vezetői, oktatói rövid szakmai életrajzok

Tanszékvezetők, intézetigazgatók

Finkey József okleveles bányamérnök

1889. november 27-én született Sárospatakon. 1911-ben Selmecbányán, a Bányászati és Erdészeti Akadémián szerzett bányamérnöki oklevelet. 1911-1913 között Drenkova (Krassó-Szörény vármegye) kőszénbányájában gyakornok, majd beosztott bányamérnökként dolgozott. 1914-ben került vissza az Akadémiára, a Bányaműveléstani Tanszékre, ahol tanársegédi feladatokat látott el Réz Géza professzor mellett. Az első világháború zavaros időszaka (1914-1920), Selmecbányáról Sopronba történő átköltözés (menekülés), az elhelyezési gondok, az akadémián is folyamatos bizonytalanságot jelentett. Egy év katonai szolgálat letöltése után sok nehézséggel, de nagy energiával végezte az oktató-kutató munkát kezdetben a bányaművelés, később az előkészítés területén. Az Érc- és Szénelőkészítés II. tárgy előadásait, adjunktusként, 1923. év elején már ő tartotta és megbízást kapott az újonnan alapított Érc- és szénelőkészítéstani Tanszék vezetésére, amely feladatot 1941. április 7-én bekövetkezett haláláig látta el. 1923. december 15-én rendkívüli főiskolai tanárnak, 1926. május 19-én főiskolai rendes tanárnak nevezték ki. Egyetemi, nyilvános rendes tanári kinevezést 1934-ben kapott. A Magyar Tudományos Akadémia 1934-ben levelező, 1940-ben rendes taggá választotta. Az oktató-kutató munkája mellett 1929-31 között a Bányászati Kar, 1934-35 között a Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar dékáni feladatait is ellátta. Az Országos Felsőoktatási, az Országos Iparügyi, a Hadi Műszaki Tanácsnak tagja, valamint az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alelnöke volt.

Kiemelkedő szakmai tudományos munkásságát közel ötven publikáció mellett számos szak-, tankönyv bizonyítja, melyekben az elméleti alapok mellett meghatározó volt a gyakorlati ismeretek közreadása is. Első önálló könyve, még a Bányaműveléstani Tanszéken 1918-ban a „Bányatelepek tervezése” címmel jelent meg, amelyet több éven keresztül főiskolai tankönyvként is használtak. 1924-ben Berlinben, német nyelven megjelent „Die wissenschafliche Grundlagen der nassen Erzaufbereitung” (Nedves úton való ércelőkészítés alapjai) c. könyvét, 1930-ban angolul, 1932-ben oroszul és 1941-ben spanyolul is kiadták, és számos külföldi egyetemen hivatalos tankönyvként használták. További főiskolai, ill. egyetemi oktatást szolgáló könyvei: Ércelőkészítés; Szénelőkészítés; Ásványszenek brikettezése (1930); Szénbrikettek hazai kötőanyagai; A flotációs ásványelőkészítési eljárás (1937); A pneumatikus szénelőkészítés mechanikai alapjai; Redukált bauxitok mágneses szeparálása.

Finkey József már gyakorló bányamérnökként felismerte az érc- és szénelőkészítés jelentőségét. Gyakorlati-ipari munkáságának eredményeként 1931-ben szabadalmaztatta a hazai barnaszenek minőségjavítására szolgáló pneumatikus légszért. Ő tervezte a Recski ércelőkészítő művet, korszerűsítette a Gyöngyösoroszi ércek flotációs eljárását, mágneses dúsítási eljárást dolgozott ki a hazai gyepvasércek dúsítására, javasolta és megtervezte a komlói szénbánya szénelőkészítő művének átalakítását. Kiváló természettudományos felkészültsége mellett egész életében fontosnak tartotta a gyakorlati munkát, a laboratóriumi, félüzemi kísérleteket és ennek érdekében a tanszék megalapításától kezdve folyamatosan fejlesztette a tanszék laboratóriumát is. Finkey József rövid, de nagyon eredményes, számos magas kitüntetéssel elismert életpályája során egymaga pótolta szakterületének fejlődésében azt a nagy hiányosságot, ami Péch Antal 1869-ben megjelent első magyar „Az érczek előkészítésének elvei és gyakorlati szabályai” c. könyv megjelenése óta keletkezett. Nemzetközileg is elismert munkásságával meghatározta a téma és szakterületet gondozó, oktató, kutató és fejlesztő tanszék, tudományos műhely alapjait és kijelölte és elismertette helyét a hazai szakmai-tudományos életben.